Nemzetközi szinten jegyzett triatlonos, ironman specialista.

Hétszeres ironman magyar bajnok, az Arizona Ironman és az olaszországi ElbaMan győztese.

Kilencszeres ironman bajnok.

Következő verseny:
IRONMAN LOUISVILLE LOUISVILLE, KY
15
2017.10


Blogrss

Elmaradt beszámoló

2014.07.05.

Ironman Texas
 

 A felpörgetésnek szánt két féltávú verseny (Monterrey,Galveston) után, - amik nem a terveim szerint sikerültek - nagy lendülettel vágtam neki az idei első ironman versenyre való felkészülésnek.

 A hat hetes ciklus első három hete tökéletesen ment. A monoton, hosszú edzéseket megszakítottam egy-két helyi Splash&Dash (úszás+futás) felpörgető versennyel, amik nagyon jól estek.

A második három hét már nem volt ilyen kellemes. Először becsomósodott a bal vádlim, amivel közel 10 napig csak időnként tudtam futni, azt is szalagon, és nagyon óvatosan, folyamatos kezelés mellett.
Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy a jelenlegi bringabeállításom nagyon rossz. Eddig is hasonló beállítással mentem, de alkatrész változtatások miatt, most teljesen más lett a szervezetemre gyakorolt hatása. A bike fitting egyik legjobb szakemberéhez mentem, aki elég drasztikus változtatásokat eszközölt, de elméletben ennek működnie kellett. Mire a beállítás megtörtént, és a vádlim is kezdett javulni, már csak egy hét volt a versenyig. Mivel rugalmasan próbáltam minden "problémát" áthidalni, úgy gondoltam, hogy talán nem lesz gond. Az előző három évvel ellentétben, most csak közvetlenül a verseny előtt utaztunk le Woodlands-ba, mivel már megszokott helyre mentünk, a Gibbons családhoz, és a verseny helyszínét is ismerem rendesen.

 

A profik mezőnye kellően erősnek tűnt, de nem volt vészes, ráadásul az eddigi évektől eltérően idén úgy alakult a tó hőfoka, hogy engedélyezett volt a neoprén használata. Ennek is köszönhető, hogy a bő 55 perces úszó-időmmel reális közelségben voltak az ellenfelek, mivel a főmezőny 3 percre, az élmezőny pedig 7 percre volt, amikor megkezdtük a kerékpározást. Nagy lendülettel pattantam Swift bringám nyergébe, ami nem volt igazán megszokott, mivel csak 4-5 alkalommal bringáztam az új beállítással. Ettől függetlenül - Matt Russellel üldöző bolyt alakítva - nagyon jól haladtunk, és közeledtünk is riválisainkhoz. Minden kedvezően alakult, csak az volt a probléma, hogy a pulzusom a megszokottnál instabilabb volt, és a lábaimban nem éreztem azt az átütő erőt, amit szerettem volna. Ennek az lett a következménye, hogy 80 kilométer után el kellett engednem Matt-et, és itt vége is lett a versenyemnek.


A következő 20 kilométeren hiába tettem meg mindent, a pulzusom drasztikusan leesett, a lábaim teljesen erőtlenné váltak, és a nya-kizmaim begörcsöltek. A maradék 80 kilométerem olyan volt, mintha csak edzésen lennék, és nem tudtam lépést tartani senkivel. Ez a kerékpáros időmön is meglátszott, egy hajszálnyival sikerült 4 óra 40 percen belül teljesítenem ezt a számot, holott ezen a pályán 3 éve közel 4 óra 20 percet tekertem. Ettől függetlenül, még nem volt minden veszve, mert a texasi ironman futópályáját nagyon szeretem, fekszik nekem, a párás, meleg időjárás pedig mindenkinek megnehezíti a körülményeket.
Sajnos ez sem jött be, a futás során is végig gyengének és erőtlennek éreztem magam, a szisztematikus frissítés ellenére. Nem éreztem magam jól, nem volt igazán értelme befejezni a versenyt, de úgy gondolom, hogy még 18. helyen célba érni is jobb, mint kiállni és megszégyenülve elkullogni a verseny helyszínéről. Az igazság az, hogy nagyon szomorú voltam a verseny után. Nem csak az keserített el, hogy most nem sikerült, inkább az, hogy az elmúlt 15 hónapban nem volt egy elfogadható ironman versenyem. Nem volt túl sok időm tanakodni, mivel másnap este indultunk haza Magyarországra, amit izgatottan vártam, mivel már lassan 2 és fél éve nem találkoztam rokonaimmal, ismerőseimmel.

Folytatása következik.






Ossza meg ismerőseivel:




Kérjük, írja meg véleményét:


Név: Szöveg:
E-mail:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:


Facebook

SZPONZOROK
PARTNEREK







MÉDIA PARTNEREK



Az oldal látogatottsága:


weboldal tervezés: IRQ
ELÉRHETŐSÉG
Név: Major József
E-mail cím:
Blog oldal címe: majorjozsef.blogspot.com
MENÜ