Nemzetközi szinten jegyzett triatlonos, ironman specialista.

Hétszeres ironman magyar bajnok, az Arizona Ironman és az olaszországi ElbaMan győztese.

Kilencszeres ironman bajnok.

Következő verseny:
IRONMAN LOUISVILLE LOUISVILLE, KY
15
2017.10


Blogrss

Helyzetkép

2014.08.09.

Most hétvégén még megnézem a helyi triathlon versenyt itt Flagstaff-ben, - amin eredetileg indulni is szerettem volna - több csapattárs és ismerős indul, akiknek tudok szurkolni, aztán irány vissza a katlanba, igaz most csak 40-43 fok van, az nem is olyan vészes.

Szia R!
Elnézést, hogy nem írtam a blogra, de nem igazán tudom, hogy mit kellene írnom. Lassan egy hete sajnos megint csak erősítek egy kicsit, és sokat nyújtok. Igaz, a derékfájás már enyhült, de a derekam még nem az igazi, és ha megint edzeni kezdek, rosszabb lesz. Mostanában két-három sérülés is szóba került, egyik sem túl jó, de nem lehet tudni igazán, hogy akkor most melyik. Hétfőn visszamegyek Phoenix-be, mert nincs értelme többet költeni az ittlétre, ha edzeni nem tudok. Pedig mostanában már tényleg hiányzik az edzés, és főleg az, hogy jól is essen, ne szenvedjek.
Hétfő délutánra sikerült időpontot kapnom a phoenix-i sportkórházba, ahol egy olyan dokihoz kértem időpontot, akiről tudom, hogy futott már marathont és csinált már triathlon versenyt is. Most ebben az egyben bízom, hogy ő valamilyen módon meg tudja mondani, (röntgen, vagy valami más módszerrel) hogy mi a gond, és mire számíthatok. Ha már tudjuk pontosan mi a probléma, legalább azt tudom, hogy mit kell leküzdeni. Most hétvégén még megnézem a helyi triathlon versenyt itt Flagstaff-ben, - amin eredetileg indulni is szerettem volna - több csapattárs és ismerős indul, akiknek tudok szurkolni, aztán irány vissza a katlanba, igaz most csak 40-43 fok van, az nem is olyan vészes.

Remélem jól vagy, és már bringázol. Csak óvatosan és nyugodtan, az ottani utakon.
Puszi J!

 






Ossza meg ismerőseivel:




Kérjük, írja meg véleményét:


Név: Szöveg:
E-mail:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:


Facebook

SZPONZOROK
PARTNEREK







MÉDIA PARTNEREK



Az oldal látogatottsága:


weboldal tervezés: IRQ
ELÉRHETŐSÉG
Név: Major József
E-mail cím:
Blog oldal címe: majorjozsef.blogspot.com
MENÜ